A hajnali négy órási kelés után minden a terv szerint haladt.
Amszterdamba vitt az első repülőút, ahol 2,5-3 órát vártunk Európa legnagyobb repülőterén a Schiphol-on. Hosszú gyalogutunk az érkező kaputól az induló kapuig egy idő után átvezetett az EU-n kívülre menő gépek kapuihoz. Először egy útlevél-ellenőrzésen estünk át, melyet egy gép csinált. Bementél egy kapuhoz (mint a metróban található beléptetőrendszerek), betetted a scannelőbe az útleveled, majd a gép kérésére belenéztél a kamerába. Ha rendben volt az útlevél és hasonlítottál a képen levőre, mehettél.
A reptérnek ezen a részén már mindenféle ember volt és számomra már ez is kulturális sokk volt.
Amszterdamból egy több mint 11 órás repülőúttal érkeztünk Panamába. A tengerentúli repülőt tágasabbnak képzeltem. Főleg azért volt szűk, mert az egyik oldalamon egy terpeszkedő álomszuszék volt, és nem Sanyi volt az, de a szórakoztató rendszer és a kaja eléggé rendben volt. Psnsmában két órát pihentünk. A reptér nagyon vicces volt. Mikor kiszálltunk a gépből, egy kézzel írt táblával mutogatták, hogy merre van az átszállási kapu. Még jó, hogy figyelmesek voltunk, mert nem jó kaput írtunk ki és a hangosbemondó rendszer nem működött.
Este 9 körül értünk egy utolsó, két és fél órás úton Havannába. Hosszú sort álltunk ki az útlevél-, és vízumellenőrzéskor, de megérte. Beengedtek és nagyon hamar az is kiderült, hogy rajtunk kívül a csomagok is megérkeztek. Vártak minket a reptéren. Angel, a taxis bácsink türelmesen kivárta, amíg kiálltuk a hosszú sort a pénzváltásnál és elvitt minket a szállásra.
Zitától átvéve a szót, elmesélném, mi volt az első tapasztalat erről a különös országról. Nehéz jelzőket találni, hogy ne legyen félreérthető, de minden olyan „kedvesen rozoga” volt. Az autók tényleg az 50-es évekből kiszuperált, fekete füstöt pukkantgató, nagy Mercury-k, 1500-as Ladák voltak, elvétve 1-2 régebbi nyugati autót is lehetett látni. Sávokat nem igazán festettek fel az útra, és az sem derült ki a fél órás hazautunk alatt, hogy jobbra, vagy balra tarts van-e, mert éppen úgy előztünk, shogy jobban kiadta, viszont semmit sem száguldva, csak urasan. Az út mentén mindenhol emberek sétáltak, az út kihasználtsága az ember VS autó viszonylatban 50-50%. A házak meglehetősen rossz állapotban vannak és régiek. Ezzel szemben élesen nagy kontrasztot állít a néhány luxusszálloda, melyet itt-ott felfedezhet az ember. Az urca, ahová a taxis bácsika begurult velünk, meglehetősen ijesztő látványt mutatott, jóllehet, már nem sokat láttunk a sötétben. A szállásadóink, Rony és Jeny nagyon kedvesek és a szállás is nagyon kedves. Már több, mint 24 órája talpon vagyunk, úgyhogy ennek most véget kell venni, holnap folytatjuk.
