Elérkezett az utazás napja, korán kelés, búcsúzkodás, öreg taxi, napfelkelte, ólmozatlan benzin szaga és már hajnalban is sok dolgára igyekvő kubai. Havannából távolsági busszal mentünk a tőle két órára (itteni eszközzel) fekvő Varadero-ra, annak is egyenesen a repterére. Az út eseménytelen volt, bár a buszjegy még említést érdemel. Végy egy téglalap alakú kockasajtot, papírját tépd le, hátára írj 2-3 betűt cerkával és már kész is a kubai buszjegy. Egy ilyen elkészítése kb 5 perc / fő és ezt egy olyan pénztárgép köpködi ki, ami nem árammal megy, hanem teljesen mechanikus, mint az egykori írógépek, csak háromszor akkora. Két óra buszozás (+ félóra kávészünet félúton) után megérkeztünk a reptérre, ami elsőre egy kísértetháznak tűnt, annyira üres volt.
Aztán becsekkolás után kifizettük azt a fejenként 25 CUC "kilépési díjat", ami ahhoz kell, hogy elhagyhatsd az országot. (Ez aztán a jó bevételi forrás.) Ezután kiléptünk az országból, bár ez nekem nem ment egyszerűen. Miután ellenőrizte a határőr az útlevelemet, és a benne lévő képhez való hasonlóságomat, megkérdezte, hogy hívnak. Kicsit meglepődtem, hiszen ott áll az útlevelemben, de azért természetesen megmondtam. Talán azt gondolták rólam, hogy kubai vagyok, aki külföldi útlevéllel próbál menekülni és ez volt a veugratós kérdés? Végül átmentem a vizsgán és kiléphettem az országból. Melankólikus másfél óra következett a gép indulásáig. Felejthetetlen hetet töltöttünk itt, mely valószínűleg egy életre szóló élmény lesz. Csendben figyeltük a nyüzsgő reptéri dolgozókat, és közben lassan előkerültek a kézipoggyászból a hosszú nadrág, és a télikabát. Holnaptól ez vár ránk újra otthon. Viszlát Kuba ...
